A bogár
Augusztus van, s üldögélve a görbe kerti széken,
idézem a tavaszt, ami eltűnt innen régen,
azt remélve néhány szép nap hátra van még talán,
de érzem a nyár, búcsúzik már ezen a délután.
Ott, ahol a gyepre csordul még egy kevés napsugár,
a fűszál élén kapaszkodik fel egy apró bogár.
Sorsa terhét cipelve, mint kinek sürgős dolga van,
tán égre törni vágyik a szegény, boldogtalan.
De még el sem ér a keskeny levél hegyére,
lehajol az földig a bogárnyi súly alatt.
És ő előröl kezdi, alig csak földet érve,
új fűszálon és fel megint. – S látom magamat,
mert így mászom meg én is, mint a fűszálon ez itt,
araszolva egyre, s újra – a lélek hegycsúcsait.