A hírhozók
Odafönt a tisztás szélén már elköszönt az éjjel.
S ahogy pirkadt felparázslott a rét, a csipkebozót.
Én azt reméltem, a baj odáig nem kísér el,
de mégis ott láttam meg a két hírhozót.
Szótlanul álltak a hajnali ködben.
Köpenyük szegélye vértől volt sáros.
A tócsák felszínére csend dermedt körülöttem.
Ébredt már, felröffent a völgyben lent a város,
és tódult is csörtetve a telt vályúk elé.
Ima foszlott szét vacogva fogam közt, mint pára.
– Meghalnak mind ott lent – szólt egyik nemsokára
és szép fejével intett a városom felé.
Fordultam volna vissza, vinni a hírt futva, amíg lehet,
de zúgva fölöttem már tüzes kések hasogatták az eget.