Mint a jég
Odalett a csiga, üres már a háza.
Temeti fagyott sár, fonnyadó levél.
Bújik egy szem dió is jobb időkre várva.
Tékozolt a nyár, most kuporgat a tél.
Lágyan olvadt a lét, csordult, mint a viasz.
Most rideg – fagyos a táj, befedi a hó.
Az, amiben, akkor hittem – sovány vigasz
– tudni talán, azt már nem is lenne jó.
Van, aki alszik és van, aki már halott.
A köd mindent elnyel, és betakar a dér.
De ott, ahol ujjam a jégvirághoz ér,
lecsordul könnye, a kristállyá fagyott.
S én egyre csak kutatom a tél titkait:
futni a vízcsepp, várni a jégcsap tanít.