Noé
Hozzánk nem szólt az Úr, szavát csak te érted.
Ha füledbe súgta, az ember mit tegyen,
mi jámbor néped mind követtünk téged,
a jelekre vakon, igére siketen.
Midőn az Úr egyszer magához intett,
hogy építtess hajót a hegy tetején,
egy szavadra levágtuk legszebb erdeinket,
s a fenyvesek, büszke cédrusok helyén,
megbotlik a lábad korhadó gyökéren.
Hol a hegy koponyából szikla vicsorgat,
most ott vár a bárkád nagy útra készen,
de nem lelsz már menteni se élőt, se holtat.
Bús imád döng csak bent körbe-körbe,
mint őszi légy, a görbe palánkon verődve.